A nők és a gyilkosság

Kiemelt kép forrása: Pinterest

Nem is olyan rég Cathreen írt a női sorozatgyilkosokról, amely bejegyzés engem is megihletett. Főleg azért, mert néhány éve ez az érdeklődésem (vagyis a sorozatgyilkosok) vezetett arra, hogy kriminológiát tanuljak, más kérdés, hogy lassan a szak elvégzése után kellett rájönnöm, hogy itthon nem igazán foglalkoznak a sorozatgyilkosokkal, főleg mert nem sok volt belőlük eddig (mármint itthon, Magyarországon elég elvétve találkozhatunk velük), egy-két kirívó esetet leszámítva.

Nos, akkor szakmázzunk kicsit megint 🙂 …

Ha gyilkosságra, emberölésre gondolunk a legtöbbünk előtt az elkövető mint férfi jelenik meg sztereotípikusan, ha az USA-ban lennénk, akkor még sztereotípikusabban a fiatal, fekete férfi képe lebegne előttünk. De mégis, mi ennek az oka?

Az egyik alapvető oka ennek az lehet, hogy a nőket, mint a “szülni tudókat” sokkal inkább párosítjuk a fejünkben az életet adó-val, mint az élet elvevőjével. Az évezredek során belénkivódott képek olyan fogalmakat társítottak a nőkkel, mint az anyaság, gondoskodás, empátia, szeretet, stb., stb., végtelenségig tudnánk ezeket a fogalmakat sorolni, a férfiakhoz pedig olyanokat, mint erő, hatalom, agresszió, stb, ezeket is tudnánk még sorolni. Lényegében ilyen ellentétpárokat is létrehozhatunk, gondoskodó – eltartó, empatikus – agresszív, szeretet – hüvösség, stb. Ezek persze nem örökérvényű dolgok, és nincs sehol sem kőbe vésve, hogy a férfi csak agresszív, gonosz, stb lehet, félreértés ne essen, nem vagyok férfigyűlölő, de azt lássuk be, hogy a háborúkat sokkal hamarabb kötjük férfiakhoz, mint nőkhöz (hogy ennek a valódi oka abban keresendő, hogy a férfiak agresszívebbek, vagy a nők gyengébbik nemként való megbélyegzése okolható, egyenlőre jó kérdés, a válasz még várat magára).

A kultúrális feminizmus ezzel totálisan szembe megy – azt mondja, hamis képzet az hogy a nők toleránsabbak, empatikusabbak – egyébként kutatások ezt igazolni bizonyulnak, a nők átlagban cseppet sem empatikusabbak a férfiaknál, mégis él bennünk ez a képzet -, a képzet létrejöttének oka pedig a már fentebb leírtak lehetnek. A feminizmus elmélete alapján tehát gyilkosságot nő és férfi is követhet el, a nem nem meghatározó ilyen esetekben.

Egy családszociológia, családpszichológia elmélet szerint a nők / lányok kisebb részvétele a kompenzációs erőszakosságban (mint amilyen pl. a sorozatgyilkosság is lehet) alapvetően visszavezethető arra, hogy a lányok körében sokkal több a “megküzdő gyermek”. Tehát, a lányok könnyebben fel tudják dolgozni a gyermekkori traumákat, mint ahogy azt egy fiú tenné – ez magyarázat lehet arra, hogy miért több a férfi sorozatgyilkos, mint a női, hiszen a sorozatgyilkosok többségénél a háttérben egy gyermekkori trauma áll, vagy épp a nem megfelelő kötődési kapcsolat az anyával, esetleg a túl rideg anya, akinek szeretetét úgy érezte a gyermek, hogy soha nem kaphatja meg (ez persze nem azt jelenti, hogy aki gyermekkori traumát élt át, az rögtön sorozatgyilkos lesz, hiszen több más tényezőnek is közre kell játszania még, és hát a “hajlam” sincs ott mindenkiben…)

Egy másik elgondolás a nők kisebb részvételére a bűntettekben (Magyarországon az összbűnözés kb. 10-15%-os arányát teszik ki a nők, ebbe beleértve minden ismertté vált bűncselekményt) – és már kicsit elindultunk a kriminológia felé a szociológiából -, az az igazságszolgáltatás lovagiasságával magyarázható. Magyarul, a rendőr, a nyomozó, a bíró, az ügyész, mindenki elnézőbb, ha nő a terhelt (nevezzük így, mert ugye gyanusított, vádlott, másképp nevezzük az eljárás különböző szakaszaiban azt a bizonyos személyt, aki feltételezhetően elkövette a bűncselekményt).

Összbűnözésből pedig most térjünk rá a gyilkosságokra, emberölésekre. Statisztika alapján elmondható, hogy a nők általában erős felindulásból gyilkolnak. A tipikus forgatókönyv a következő – a nő egy bántalmazó kapcsolatban él, amiből valamilyen oknál fogva nem képes kilépni, és addig-addig gyűlnek benne az elfolytott indulatok, hogy egyszer csak kést ragad és a bántalmazó szívébe szúrja azt.

Aztán jönnek a női sorozatgyilkosok, akik létére egységes magyarázat nem nagyon van. Annyit tudunk róluk, hogy lehetnek “fekete angyalok”, akik betegeket segítenek a halálba, de persze olyanok is vannak, akiket a kegyetlenség hajt(hat)…

Most pedig nézzük meg, hogy hogyan is működnek ezek az elméletek a valóságban 🙂 … Néhány gyilkos nő története!

Lizzie Borden 

Az amerikai Lizzie Borden talán kora egyik leghírhedtebb “gyilkosa” is lehet – hiszen tettéről egy édes kis rigmus is született. Lizzie, vénlányként, édesapjával és házsártos nevelőanyjával élt együtt Fall Riverben. Bár gazdagnak számítottak, az apa zsugorisága miatt úgy éltek, mint a szegények. Lizziet a két szülő elnyomta, ráadásul idős apja mostohatestvérére akarta hagyni vagyona nagyobb részét. Lizzie ezt nem türhette – először mostohaanyjától lopott, majd apja galambjait ölte meg. Ám a történet itt nem ér véget.

1892, augusztus 4. Fülledt, nyári nap, ami látszólag átlagos, bár a Borden családban többen is émelyegtek az elfogyasztott romlott hústol (a zsugoriság és a meleg nem túl egészséges párosítás). Ám a reggel folyamán Borden asszony meghal – pontosabban, valaki tizenkilenc baltaütéssel végzett vele, nem sokkal később Borden úr is hasonló sorsra jut – ő tíz baltaütést kapott. Lizzie talál rájuk, ő szól a szobalánynak, aki hívja az orvost, de a szülőkért már nem lehet mit tenni. Bár több gyanusított is a képbe kerül, mégsincs olyan, akit meg is tudnának vádolni a tettekkel.

Természetesen Lizzie-t is megvádolták, hiszen nála bőven találtak indítékot – ám, a csendes, nyugodt, templomba járó lányról kevesen tudták elképzelni, hogy tényleg képes lenne gyilkolni. Alibije mégis ingatag volt – hol a hátsó kertben, hol a fészerben volt, amikor a gyilkosság történt -, illetve nem sokkal a gyilkosságok előtt ciánsavat vásárolt, amire nem tudott magyarázatot adni. Lizzie mire bíróság elé került a kivívta a kisváros szimpátiáját, hiszen senki nem tudta róla elhinni, hogy ő követte el a gyilkosságokat, illetve Lizzie egy remek ügyvédet is kapott, aki védőbeszédét a következőkkel zárta: “Ahhoz, hogy őt bűnösnek találják, azt kell hinniük, hogy maga az ördög. Hát úgy fest ő, uraim?”, a tárgyalások végén pedig Lizziet ártatlannak mondták ki.

Idős korában, 1927-ben 66 évesen, Fall Riverben, gazdagon húnyt el.

Mary Bell 

1962, nyár, Anglia, Scotswood városa. Idillikusnak tűnhet, ám egy nap egy kisfiú holtestére bukkannak – néhány helyi fiú talál rá a vérben fekvő áldozatra, de az érdeklődők között ott van egy 11 és egy 13 éves kislány is. A kisfiú holtteste mellett egy üres aszpirines doboz, így a rendőrség arra gondol, hogy a fiú beszedhette azt, megszédült, majd a magasból a mélybe zuhant, emiatt keletkeztek fején a sérülések. Három hétre az eset után egy újabb kisfiú tűnt el egy játszótérről. A gyermeket keresni kezdik, az első esetnél feltűnt 11 és 13 éves kislány ismét megjelenik, ők is segíteni szeretnének. A kisfiút végül este találja meg a rendőrség, a látvány ismét borzasztó – vagy még borzasztóbb, mint az előző esetnél. Az áldozatot megfolytották, hajából csomókat téptek ki, hasába egy M betűt véstek.

Elindul a nyomozás, és hamarosan gyanússá válik a 11 éves kislány, Mary Bell és a 13 éves Norma Bell (nem rokonok) viselkedése az esetekkel kapcsolatban. A lányok magatártása enyhén furcsa, Norma kifejezetten örömteli reakciókat mutat. A nyomozók többször is kihallgatják a lányokat – Mary egy 8-10 éves fiúról mesél, akit látott a gyártelepen egy csonka ollóval a kezében. A lányokat még többször kihallgatják – majd Norma vallani kezd, Mary ellen. Állítása szerint Mary odaszaladt hozzá izgatottan, hogy megölt valakit. A nyomozók természetesen azonnal behivatják Mary-t, aki az átlagosnak magasabb intelligenciával bír, és rafinált hazugságokat mesél a nyomozóhatóságnak. Mikor a kérdezésekkor sarokba szorítva érzi magát egyből Norma ellen vall. Végül hazaengedik a kislányt.

A furcsa viselkedés itt nem marad abba – az első áldozat temetésén a lány nevet és mintha elégedett lenne a látvánnyal, úgy dörzsöli össze kezeit. A helyi gyerekek kihallgatásokor kiderül, hogy Mary korábban is mutatott agresszív viselkedést, több gyereket is terrorizált. Úgy tűnik, hogy a kislány és barátnője, Norma is, pszichopata  és szociopata, elméjük kórosan működik. A két lány őrizetbe vétele után további furcsaságok derülnek ki Maryről – véleménye szerint a gyilkosság nem rossz, úgyis meghal egyszer mindenki, illetve azért szeretne majd ápoló lenni, mert ott nyugodtan szúrkálhat embereket tűkkel. Kiderül a kislányról, hogy szeretettelen környezetben nőtt fel, apja rideg, kemény ember, édesanyja prostituált.

Eljön a tárgyalás – Norma állítja, hogy Mary végzett mindkét gyermekkel, barátnőjét szadista zsarnokként írja le. Végül az esküdtek Normát felmentik, Maryt pedig elítélik két rendbeli gyilkosságért. Mary-t egy fiúk számára fenntartott nevelőintézetbe kerül, 1977-ben egy férfibörtönbe kerül át, ahonnan sikerült is megszöknie egyszer, de hamar elkapják. Mary 1980-ban szabadul, 23 évesen. 1984-ben születik egy lánya, de a média állandó zaklatása miatt képtelen normális életet élni – hamarosan személyazonosságot és lakhelyet változtat, így holléte jelenleg ismeretlen.

Susan Smith 

1996 október, USA. Egy nő sírva jelenti be a rendőrségen, hogy egy fiatal, fekete férfi ellopta autóját, amiben hátul két fia aludt – a 3 éves Michael és a 14 hónapos Alexander. 9 napon belül már a nemzetközi televízióban sír a kamerák előtt, arra kérve az elkövetőt, hogy adja vissza fiait, ám a nyomozás és a segítségkérés végül nem vezet eredményre. Egy hónap múlva Susan Smith bevallja, hogy autóját nem lopták el, hanem két fiával annak hátsó ülésén, hagyta azt elsüllyedni a John D. Long tóban.

Indítéka az volt, hogy megromlott kapcsolata házasságban élő szeretőjével, aki azt mondta hogy erről a két fia “tehet”. Smitht a pszichiáter azzal próbálta védeni, hogy személyiségzavara van és jelentős depresszióban szenved – apja 6 éves korában öngyilkos lett, tizenéves korában molesztálta nevelőapja, 13 majd 18 évesen pedig maga is öngyilkosságot próbált elkövetni. A házasság, melyből két fia született, hamar megromlott és válással végződött.

Gyermekgyilkosságért életfogytiglanra ítélték, leghamarabb 30 év után, 2024-ben kerülhet szabadlábra.

Pipás Pista 

Nem, nem, jól látod, a női gyilkosokról szóló posztban előkerül egy férfi név is. És a hangsúly itt a “név”-en van, mert a Pipás Pista eredetileg Fődi Viktória-ként született 1886-ban, a már borús nevű Átokházán (ma Ásotthalom része).

A szegedi tanyavilágba született Viktória nagy szegénységben él, apja alkoholista volt, aki rendszeresen verte családját. A lány 13 évesen cselédnek állt, ahol rászokott a pipázásra. A gazdája rendszeresen megerőszakolta a fiatal lányt, akinek gyermeke is született ebből, és hogy a botrányt elkerüljék hozzáment Rieger Pálhoz, akitől még öt gyermeke született, akik közül végül csak egy maradt életben. A házasság sem volt felhőtlen – férje erőszakos volt, sokszor megverte Viktóriát.

Miután megözvegyült az első világháború alatt, felvette Pipás Pista alakját (állítólag azért, hogy több pénzt és több munkát kaphasson), akit erős testalkatú és nagy erejű férfiként volt híres és hírhedt a környéken. A helyi csárdában külön asztala volt, és állítólag sok férfit puszta kézzel a földhöz vágott. Napszámosként dolgozott, szívesen is alkalmazták hihetetlen teherbírása miatt, és állítólag kétszer annyit dolgozott, mint mások.

Egy napon azonban a helyi Kutyakaparó Csárdában odalépett hozzá egy nő, aki azt kérte tőle, hogy ölje meg sógorát, mert csak nyűg. Az egészsége rossz, gyermeket nemzeni nem tud, és az asszonyka már kinézett magának egy fiatal béreslegényt, a férj pedig csak útban van. A bolt megkötettett, majd újabb és újabb “felkérések” érkeztek – 1919-ben egy Börcsök nevű nő 400 koronát ajánlott fel azért, hogy iktassa ki férjét -, végül csak a felét kapta meg, de cserébe összeköltözött a nővel.

Így vált ő Pipás Pistává, a bérgyilkos-sorozatgyilkossá. Egyes feltételezések szerint harminc férjet is eltett láb alól, mindet ugyanúgy – leitatta őket, majd felkasztotta áldozatait, hogy az öngyilkosságnak tűnjön, végül pedig tettéért fizettséget kapott a boldog özvegyektől. Egyes feltételezések szerint csak az erőszakos férjek jártak pórul, de mivel nem tudjuk pontosan hány férfi is lett valójában öngyilkos és kinek segített Viktória, így kérdéses (akkoriban is a szegedi tanyavilág vezetetett az öngyilkosságok tekintetében itthon).

1932-ben állítólag egy névtelen levél, más elképzelések szerint a szóbeszédek miatt indult eljárás során a felbújtó asszonyok megtörtek, és bevallották, hogy Pipás Pista ölte meg férjeiket. Pipást letartóztatták. A börtönben rabtársainak feltűnt, hogy Pista nem fürdik, ruháit sem veti le – ő azt mondta azért nem, mert ha víz éri bőrét, akkor vedleni kezd egy ritka bőrbetegség miatt. A bűz miatt már orvost hívtak, hogy vizsgálja meg a furcsa betegséget, és akkor derült ki, hogy Pista valójában Viktória. Fejtörést okozott a hatóságnak, hogy mit tehetnének vele, hiszen nőt férfiak közé nem akartak zárni, de “nadrágost” sem nők közé – végül szoknyát adtak rá, amit Viktória látszólag nagyon rosszul viselt.

Az ítélet szerint saját kötelével kívánták felakasztani, de Horthy Miklós kormányzó kegyelemben részesítette. Viktória 1940-ben, feltételezhetően egy vesebetegség következményében a börtönben halt meg.

“Az első volt Dobák Antal, s harmincöt követte még,
A nők kézről kézre adtak, s fizettek a munkámért.
Így lettem én Pipás Pista asszonyoknak ostora,
Tisztességes napszámosból a tanyavilág hóhéra.
A hóhérkötél alatt állva az utolsó szó jogán
Üzenem asszonytársaimnak, mindenki segítsen magán! ”

– Virrasztók: Pipás Pista

 

A poszt eredetileg a BlitheProject.hu blogon jelent meg