A média is büntethet?

Bevezető gondolatok

A médiatörténeti áttekintéseknél mindig előkerül a sajtó, mint negyedik hatalmi ág szerepe. A média létrejöttével, a szórakoztató jellegen túl új jelentőséget kapott: ellenőrizte a hatalmat, felügyelte és tájékoztatta a társadalmat. Ahogy az információhoz való hozzáférés szabadsága folyamatosan kialakult, a média is egyre fontosabb szerephez jutott. Néhány évtizeddel ezelőtt a cenzúra fékezte meg a szabad információáramlást, napjainkban a legtöbb demokratikus állam alkotmánya a sajtószabadságot alapvető jogként rögzíti. A média mára teljesen körülvett minket, befolyásolja a közvéleményt, meghatározza, hogy mi legyen az emberek napirendi témája. A társadalom elsődleges tájékozódási formája a média, akár újság, rádió, televízió-adás vagy online sajtó, hírportál formát öltve.

Bajomi-Lázár Péter szerint a számos médium megjelenésével a hírverseny is kiéleződött. A figyelem megragadásának és megtartásának legalkalmasabb módjai a b-betűs tematikák, azaz a balesetekről, bűnügyekről és botrányokról szóló tudósítások. (Bajomi-Lázár, 2010, 140.)

A média jelentőségével egyidejűleg a felelőssége is megnőtt. Tekintve, hogy fontos társadalom- és értékformáló eszközzé vált, számtalan kérdés felmerül a működésével kapcsolatosan is. Jelen témával kapcsolatosan például az, hogy milyen szerepe és hatása van a kriminológiai folyamatokban, mennyire játszhat közre a büntetések visszatartó erejében, illetve hogy büntethet-e a média. Ebben az esetben büntetés alatt nem a személyi szabadság elvonását értem, hanem olyan alkotmányos alapjogok megsértését, mint például a személyiségi jogok.

A nyilvánosság szerepe

A kriminológia atyjának tekintett Cesare Beccaria, a klasszikus iskola egyik kiemelkedő képviselője, a büntetések tettközpontú megközelítését propagálta, ami szerint a tett egyenlősít. „A bizonyítási eljárás és az ítélkezés nyilvánossága a közvéleményen keresztül csökkenti a kiszolgáltatottság érzését, ezzel az erőszaknak és a szenvedélyeknek is féket vet, vagyis végeredményben bűnmegelőző hatású”. (Beccaria id. Korinek, 2013, 47.)

Mátay Mónika egyik tanulmányának következtetése, hogy az erőszak vonzza a tekintetet, szenzációszámba megy a többletjelentés és a rejtélyesség miatt. Az erőszak, a bűn mindig társadalmi diskurzus tárgya, „akár rituális népünnepély, akár sajtóvita” formájában. Ebben a minőségében hozzájárul a Habermas által kutatott nyilvánosság kibontásához: stimulálja és tematizálja a közbeszédet. (Mátay, 2009, 238.)

Napjainkban szorosan összekapcsolódik és szinte szétválaszthatatlan a média és a nyilvánosság. A nyilvánosság működtetésében kulcsfontosságú eszköz a média, ami ahhoz is hozzájárul, hogy a médiafogyasztók a globális világ polgáraivá váljanak. (Császi, 2003, 37.)

A média büntető hatásának szerepét két nyomvonal mentén ismertetem: az egyén és a társadalom szintjén. Fontos kiemelni, hogy ebben az esetben nem egyenes kauzális viszony áll fenn, azaz a média és a „büntetési mechanizmusok” nem ok-okozati viszonyban vannak, elsősorban azokat a kriminológiai jelenségeket emelem ki, amelyekben szerepet játszhat a média.

A média „büntető” hatása társadalmi és egyéni szinten

A címkézéselmélet egyike a bűnözés okaira reflektáló teóriáknak.

Tannenbaum értelmezése nyomán Korinek ragadja meg a címkézéselmélet lényegét: a definíciós hatalom kirekesztheti a deviáns magatartást és tanúsítóját a társadalomból, megkülönböztetve az „ők és mi, rendes emberek” különállását, illetve címkét ragasztva az illetőre. (Korinek, 2013, 111-112.)

A külvilág hatása végeredményben negatívan befolyásolja az adott személy önképét.  „A társadalom által bűnözőnek megbélyegzett személynek előbb az identitása, majd a magatartása kezd átalakulni, elfogadja a szerepét, és valóban bűnözőként kezd viselkedni.” (Korinek, 2013, 113.)

A címkézéselmélet alapján tehát a stigmatizációnak káros hatása van az adott személyre, sőt egyfajta önbeteljesítő jóslatként is értelmezhetjük. Hiányzik belőle a befogadás, a társadalmi szolidaritás és jelentősen megnehezíti a reintegrációt.

Ebben a részben arra is kitérek, hogy milyen hatást/hatásokat tud kiváltani a média társadalmi szinten. Ezt a hatást többlépcsős folyamatként értelmezem, amely a morális pánik elméletétől a büntető populizmus elterjedéséig vezet.

Korinek László amellett, hogy a média torzításait a bűnözés valós mértékének, struktúrájának észlelésében érzékeli, kiemeli azt is, hogy a meseszerűen polarizált jó és rossz alapstruktúra hamis képet alakít ki az állampolgárok fejében. A bűnözés, mint „kártevő” érzékelése erőteljesen gátolja a reszocializációt. Emiatt a tájékoztatási deficit miatt lehet az is, hogy a médiafogyasztók szakszerűtlen információkat kapnak több tekintetben. (Korinek, 2013, 261.)

A morális pánik jelensége

A morális pánik kifejezést Stanley Cohen dolgozta ki szisztematikusan, a szó negatív jelentést hordozott, és arra a „gyanútlan naivitásra utalt, amellyel az emberek többsége viszonyult néhány deviáns jelenség reprezentációjára a médiában.” (Császi, 2003, 16.) Cohen a morális pánik elméletét a bűnözési félelemmel hozta összefüggésbe, ugyanis szerinte „a bűnözési félelem oka egy, a politikusok és a tömegtájékoztatás által akaratlanul is gerjesztett pszichózis eredménye”. (Cohen id. Korinek, 2003, 267.)

A morális pánik „olyan reakció, amellyel a társadalom valamilyen valódi vagy képzelt veszélyre reagál, olyan időszakokban, amikor az erkölcsi hatásokat meg kell erősíteni vagy meg kell változtatni.” (Császi, 2003, 22.) Mivel a nyilvánosság szerkezete megváltozott, ezért McRobbie szerint a morális pánik értelmezését is át kell formálni. Szerinte a botrányok, viták és pánikok annyira gyakoriak lettek a média-megjelenésekben, hogy majdhogynem azonossá váltak a nyilvánossággal. A média pedig a napi szenzációval megtölti a „morálispánik-gépezetét”. (u.o. 28-30.)

A morális pánik jelenségéhez szükség van előzetes elemként a lakosság elbizonytalanodás érzésére, ami a népszerűséget óhajtó politikusok számára kitűnő táptalaj lehet, a média révén tematizálhatják a bizonytalanság érzetet, ráirányítva az emberek figyelmét a bűnözésre, ami révén a lakosság valóságos problémaként élheti meg. (Korinek, 2003, 267.)

Büntető populizmus

Gönczöl Katalin a büntető populizmus lényegét a következőképpen foglalta össze: „Büntető populizmusról akkor beszélhetünk, ha az uralkodó politikai elit a közvélemény nyomására hivatkozva a bonyolult társadalmi jelenségekre – különösen a bűnözésre és más ön- és közveszélyes deviáns magatartásokra – folyamatosan leegyszerűsítő, látványos, gyors sikereket ígérő módon reagál.” Ebből alakul ki az a módszer, hogy a súlyos társadalmi problémákat, az érdemi kezelés helyett, a társadalmi kontroll kiterjesztésével és a szigorúbb büntetések alkalmazásával próbálják enyhíteni. (Gönczöl, 2013)

A büntető populizmus együtt jár azzal, hogy nem a szakemberek, hanem sokkal inkább a közvélemény határozza meg a büntetéssel kapcsolatos véleményeket, ennek megfelelően hatalmas szerepe van a médiának.  (Fleck, 2014, 153.)

David Garland, skót-amerikai kriminológus meghatározása szerint a büntető populizmus a jelentős közfelháborodást keltő bűncselekményekre adott tartós politikai folyamat. Ezek a bűncselekmények általában ritkán előforduló, de nagy médiaérdeklődést váltottak ki és érzelmileg fűtött válaszokat. (Garland, 2001 id. Gönczöl, 2013)

Fleck Zoltán összetett jelenségként értelmezi a büntető populizmust, amit nehéz lenne egytényezős magyarázatokkal értelmezni. „A büntető populizmus értelmezésében a posztmodernitás globális jelenségére vagy a média félelmet gerjesztő hatásaira, vagy a demokrácia általános válságára építő értelmezések gyengítik a politikai döntéshozókkal szemben megfogalmazható kritikákat azzal, hogy makro-jellegű, nehezen befolyásolható folyamatokat helyeznek kauzális értelmezési rendbe.” (Fleck, 2014, 150.)

Mihez vezet a büntető populizmus? A „három csapás” elvének bevezetéséhez, a tényleges élethosszig tartó börtönbüntetés intézményesítéséhez, a kriminális szabálysértések körének bővítéséhez, a büntethetőségi korhatár leszállításához bizonyos bűncselekmények esetén 12 éves korra – 2010 óta. Következménye pedig: túlnépesedett börtönök, a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatási rendszerének felborítása. (Gönczöl, 2013)

Záró gondolatok

A média büntető hatását nagyon széles körben lehetne tárgyalni. A médiának számos hatása lehet, de mivel napjainkban túláradó ingerek sorozata vált ki hatást belőlünk, ezért nehéz elkülöníteni, hogy mi, miért és hogyan. Jelen dolgozatban én mégis arra próbáltam választ találni, hogy a büntetések esetén milyen szerepben játszhat közre a média.

Két szintre tagoltam a kriminológiai elméletek, kérdések ismertetését, amelyek a média büntető hatásához kapcsolódhatnak: az egyén szintjén tárgyaltam a társadalmi kontroll, illetve a stigmatizáció elméletét, a társadalom szintjén a morális pánikot, illetve a végeredményként kialakuló büntető populizmust.

Tény, hogy napjainkban magas a bűnözési félelem, annak ellenére, hogy a statisztikai mutatók szerint a bűnözés csökkenő tendenciát mutat. Több mint 20 évvel az eltörlése után egy nagyobb sajtóvisszhangot kapó, közfelháborodást okozó esemény után időről-időre megint napirendre kerül a halálbüntetés visszaállítása. A média tehát kétségkívül hatást gyakorolhat a büntetésekre, az adott személyekre, a környezetére, illetve a közösség mentalitásában formálódó álláspontokra.

(A tanulmány a Kriminológia mesterképzés keretében elvégzett Pönológia tantárgyból készült beadandó dolgozat alapján készült.)

Hivatkozásjegyzék

BAJOMI-LÁZÁR Péter: Média és politika. PrintXBudavár Zrt., Budapest, 2010.

CSÁSZI Lajos: Tévéerőszak és morális pánik. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 2003.

FLECK Zoltán: Civilizációs válság és büntető populizmus. In: A büntető hatalom korlátainak megtartása: A büntetés, mint végső eszköz. Tanulmányok Gönczöl Katalin tiszteletére. Szerkesztette: Borbíró Andrea – Inzelt Éva – Kerezsi Klára – Lévay Miklós – Podoletz Léna, ELTE Eötvös Kiadó. Budapest, 2014, p. 149-163.

GÖNCZÖL Katalin: A „büntető populizmus”- Populizmus a kriminálpolitikában. In. Élet és Irodalom, 2013. szeptember 6.

KORINEK László: A XX. századi kriminológia elméletei. In. Kriminológia-Szakkriminológia. szerk. Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára – Korinek László – Lévay Miklós, CompLex Kiadó, Budapest, 2013, p. 71-151.

KORINEK László: A bűnözés visszatükröződése. Latens bűnözés, bűnözésábrázolás, félelem a bűnözéstől. In. Kriminológia-Szakkriminológia. szerk. Gönczöl Katalin – Kerezsi Klára – Korinek László – Lévay Miklós, CompLex Kiadó, Budapest, 2013, p. 247-272.

MÁTAY Mónika: Felügyelet és szórakozás: az erőszak nyilvánossága. In. A felhalmozás míve. Századvég, Budapest, 2009, p. 228-239.